2010-től a Fauna Egyesület kiemelt célja a gyermekek tömeges elérése az állatvédelem és a fenntartható fejlődés témakörével. Ennek érdekében 2011-től egy előadássorozatot indítottunk általános és középiskolás diákok számára. A prezentációk elsődleges célja az volt, hogy környezettudatos vásárlási döntésekre buzdítsuk a diákokat. Fő mondanivalónk: „Egy fecske is csinálhat nyarat.” Azt próbáltuk megértetni a gyerekekkel, hogy bármilyen, az egyén szintjén jelentéktelennek tűnő környezettudatos tett is fontos lépés a globális környezeti problémák megoldása, valamint a haszonállatok életkörülményeinek javítása felé, és így nem létezik haszontalan, felesleges környezetvédelmi törekvés.
Az előadások során a holisztikus szemléletmód fontosságára hívtuk fel az ifjúság figyelmét, vagyis, hogy emberek, állatok, növények mindannyian egy összefüggő ökológiai rendszer részei vagyunk. Amit környezetünkkel teszünk, egyben önmagunkkal is tesszük. E miatt a prezentáció tartalmilag széles spektrumon mozgott annak ellenére, hogy az origóban a haszonállat-védelem és a tudatos fogyasztás állt. Sikerként könyvelhetjük el, hogy számos fővárosi általános iskolában tartottunk prezentációkat, többek között a Vass Lajos Általános Iskolában, és az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában, és több mint ezer diák hallotta előadásainkat három hónap alatt.
“Pozitív visszacsatolásokat kaptunk mind a gyerekek, mind a pedagógusok részéről. A tanulók nyitottak voltak a téma iránt, figyelemmel hallgatták az előadásokat, és érdekes kérdéseket intéztek az előadókhoz. Több iskola is jelezte, hogy a jövőben is szeretnének együttműködni a Fauna Egyesülettel.” – értékelte a szeptemberi próbaidőszakot Alexa Krisztina, projektkoordinátor.
Szervezetünk környezeti nevelési projektjének eddigi sikereiből arra következtetünk, hogy az oktatási intézmények igényt tartanak az ilyen típusú kezdeményezésekre, ezért
2012-ben is folytatjuk ez irányú tevékenységünket. Ennek érdekében megkezdtük az oktatási anyagunk bővítését. Fókuszában továbbra is a fenntartható fejlődés, a haszonállat-védelem és a fogyasztói felelősség áll, de újabb témaként bekerültek “a társállatok és mi” valamint “a kísérleti állatok” témakörei is. Tavasztól már nem csak az iskolákban tartunk előadásokat, hanem a Fővárosi Növény- és Állatkerttel együttműködve lehetőségük lesz az iskoláknak állatvédelmi körséta keretében testközelből is megismerni az állatokat, tanulmányozni viselkedési szokásaikat munkatársaink és önkénteseink vezetésével.
“Nagyon fontos lesz 2012-ben, hogy minél több támogatót találjunk oktatási projektünkhöz, hiszen az anyagi háttér nagymértékben befolyásolja, hogy hány száz gyermekhez juthatunk el ez évben” – fogalmazta meg az egyesület előtt álló egyik nagy kihívást Alexa Krisztina. “De biztosak vagyunk abban, hogy számíthatunk azok támogatására, akik hisznek benne, hogy ember és állat harmonikus együttélése az egyik biztosítéka lehet egy környezetbarát és erőszakmentesebb társadalom megteremtésének, és ezért tenni is szeretnének. Például projektünk támogatásával.”
Továbbra is várjuk iskolák és pedagógusok jelentkezését! Időpont-egyeztetés céljából keressék munkatársunkat, Alexa Krisztinát( alexa.krisztina@fauna.hu ; 20/587-2372)





