A Fauna Egyesület célja, hogy megszűnjön az állatok bundájukért való tenyésztése és a valódi szőrme felhasználása az emberi ruházkodásban.
Nemzetközi siker
A hazai bundaellenes kampány támogatójának sikerült megnyernünk Bozsik Yvette, elismert táncművész-koreográfust, aki régóta elítélően vélekedik a szőrmeiparról.
Bozsik Yvette: „Én imádom a szőrméket, vannak szőrmés kabátaim is: mindegyik műszőrme. Teljesen felesleges drága, sznob bundákat viselni. Szoktam hordani olyan kabátot és olyan kiegészítőket, amelyek műszőrméből készültek, amiben jól nézek ki és nagyon jól érzem magam benne. Szerintem a társadalom fejlettségének a jele az, hogy hogyan bánunk az állatokkal. Tudom, hogy ez Magyarországon abszolút gyerekcipőben jár. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk avval jár – reménykedem ebben –, hogy minden tekintetben kulturáltabbak leszünk, az állatokkal és a gyerekekkel való bánásmódban is.”
A Design Against Fur! nemzetközi plakátverseny hazai fordulóit bonyolítottuk néhány éven keresztül mint a Bundaellenes Világszövetség (Fur Free Alliance) magyar partnere. A kontinensek között zajló megmérettetés során a 2004. évi Európai forduló győztese egy magyar lány, Kasza Julianna, a Magyar Iparművészeti Egyetem (ma: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) hallgatója lett, jutalma 1.000 Euro volt. Emellett a zsűri külön elismerésben részesített egy másik magyar versenyzőt, Péter Ildikót, szintén a Magyar Iparművészeti Egyetem hallgatóját.
Az üzenet, melyet a plakátoknak közvetíteni kellett:
„Azzal, hogy szőrmebundát vagy szőrme-kiegészítővel ellátott ruhát vásárol, Ön közvetetten hozzájárul az állatoknak okozott fájdalomhoz és szenvedéshez. A fogyasztói tudatosság eszközével azonban megállítható a prémállatok (bundájukért való) leölése. Szőrmét viselni a mai korban szükségtelen és divatjamúlt hóbort.”
Emellett a szervezők a világméretű verseny 2004. évi Nagydíj átadójának és zárórendezvényének helyszínéül Budapestet választották. A sikeres sajtóeseményt a Fauna Egyesület szervezte a Trafó Kortárs Művészetek Házában, melyen a résztvevők egy 15 perces részletet láthattak a Bozsik Yvette Társulat megrázó erejű és nagyhatású, Orwell regényét adaptáló Állatfarm c. előadásából.









