Fenntarthatósági Nap az ELTE Nádorfejérvári úti kollégiumában

A Fauna Egyesület is részt vesz az Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért csoport szervezésében megrendezésre kerülő rendezvényen, melyre március 21-én, szerdán este az ELTE Nádorfejérvári úti Kollégiumában kerül sor. 19:00 órától egyesületünk is előadást tart haszonállat-védelem témában “Nyomorból gyomorba” címmel, mellyel a háziasított haszonállatok tőlünk, emberektől való függőségére, az élet és az étel tiszteletére, valamint a nagyüzemi állattartás egészségügyi és környezeti hatásaira, veszélyeire, és ezzel összefüggésben a tudatos vásárlás fontosságára szeretnénk felhívni a figyelmet.

Célunk, hogy bemutassuk a fiataloknak, vagyis az elkövetkező évek aktív vásárlói bázisának, hogy személyes döntéseink, vásárlói szokásaink megváltoztatásával a környezetünk, a minket körülvevő és számunkra élelmet biztosító haszonállatok, valamint saját egészségünk védelmének érdekében egyaránt rengeteget tehetünk.

é

j

Programok:

Fair Trade teaház
Környezettudatos játékok nyereményekért
Fauna Egyesület előadása haszonállat-védelmi témában
Kézműves műhely hulladékból
Filmvetítés
„Asztalhoz!” – kiállítás a tudatos étkezés témájában

További információk a program FB oldalán.

k

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!