A Fauna Egyesület 2010-es évre három önkormányzatot – Ivád, Megyer, Sümegprága, – díjazott Fauna Aranytojás Oklevelével, amiért hozzájárulnak az állatbarát termékek elterjedéséhez Magyarországon. A rendezvény díszvendégei Ivády Gábor, parlamenti képviselő, Ivád Község polgármestere és egyben Aranytojás díjazott, valamint Laár András, elkötelezett állatvédő.
Ivády Gábor elmondta, hogy a Fauna Egyesülettel közösen sok feladatuk lesz, többek között meg kell oldani, hogy a közbeszerzés ne tudja kényszeríteni az intézményeket, hogy ketreces tojást használjanak. Beszélt arról, hogy a környezet, amelyben élünk minket is minősít és törekednünk kell arra, hogy az állatokkal megtaláljuk a helyes egyensúlyt és ezzel egy jobb világot teremthessünk. Megemlítette az élelmiszerbiztonságot kérdését is. Példának hozta fel, hogy Ivádon a szomszédtól meg lehet vásárolni a tojást, és szerinte a nagyüzemből vásárolt tojáshoz képest sokkal biztonságosabb, ha az ember tudja, honnan származik a termék. „A jelen gazdasági helyzetben fontos, hogy megtegyünk mindent annak érdekében, hogy a kis és a közép, de leginkább a családi vállalkozások megerősödjenek. Mert ezek, egyes településeken történő megerősödésével – ha a gazdaságunk nem hatalmas multinacionális cégek pillérein áll – akkor nem fog összeomlani.”
Laár András a kampányt támogató közszereplőként elmondta, hogy immár tíz éve vegetáriánus és többek között az állatvédelem miatt is a húsmentes táplálkozás mellett voksolt. Hisz abban, hogy amit megeszünk, azzá válunk. Véleménye szerint ha egy csirkének borzalmas körülmények között kell élnie, három hét alatt kell elérnie vágósúlyát, az természetellenes és az általa adott termék egészségtelen, ilyen körülmények között nem szabadna tartani az állatokat.
Az eseményen látványos performansz keretében a Janikovszky Éva ökoiskola tanítványai segítségével demonstráltuk, hogy milyen szűk és embertelen körülmények közé kényszerítjük az intenzív tartás miatt az állatokat. Díjazottaink pedig éppen azt bizonyítják számunkra, ennek nem kell feltétlenül így lennie, van alternatív, állatbarát megoldás is.
E díjakat idén a Fauna Egyesület olyan önkormányzatoknak illetve településeknek adta, amelyek szándéknyilatkozatot írnak alá, melyben ígéretet tesznek, hogy legkésőbb 2012-től nem használnak ketreces és feljavított ketreces tartásból származó tojásokat a hozzájuk tartozó közintézményekben és az általuk rendezett rendezvényeken. A kezdeményezéssel egyesületünk és a csatlakozó önkormányzatok szeretnék felhívni mindenki figyelmét arra, hogy a haszonállatok is érző lények, melyekért akár közösségi szinten is sokat tehetünk. Elég ha az állatbarát termékeket választjuk.








